A jó ötlet nem minden

Good idea! - Húslevestől az embermarketingig 

Címkék:
Publikálva:
2024-01-09
Olvasási idő:
1
perc

Just do it - neked, mire van időd?

Ez ironikus mondat szokott lenni. A “Good idea!” van hogy reflektál egy hurrá optimista szcenáriónak, aminél én általában szintén pragmatikusabb, gyakorlatiasabb szoktam lenni, és bizonyos helyzetekben szeretek bőven készülni B és C opcióval is, ha véletlenül az A nem úgy működik, ahogy azt mindenki eltervezte. 

Másrészt, akkor szoktam használni, amikor nagyon egyértelmű ötletek jutnak valakinek az eszébe - sokszor sajnos tapasztalatlanság, vagy szakmai ismeretek hiányában. Ebben persze sokszor benne van az is, hogy az, akitől az adott “világmegváltó”, “spanyolviaszos” ötlet származik, szeretné hallatni a hangját, vagy éppen magához dedikálni az adott ötletet magát, vagy annak a kivitelezését - érdemtelenül vagy indokolatlanul. 

Ugyanakkor sokszor előfordul az is, hogy sokan nem gondolnak a legalapvetőbb ötletekre, megoldásokra sem, vagy hogy éppen túlkomplikálnak egy-egy problémát, de ez már egy másik probléma és másik történet. 

Például: 

Nézd meg a többi vállalkozással, marketinggel kapcsolatos történetemet is, vagy olvass utána egy-egy témának az esettanulmányok között!

Ezt a cikket elsőként is megkaphattad volna...

Iratkozz fel a hírlevelemre!
Török Balázs

Török Balázs

Digitális marketing tanácsadó

Török Balázsnak hívnak, azt szoktam mondani, hogy digitális marketinggel foglalkozom. Azt gondolom ugyanis, hogy az ügyfeleimnek jellemzően valamilyen marketing-sales problémájuk van és emiatt keresnek meg. Erre kínálok nekik megoldást, fejlesztem a digitális ökoszisztémájukat, megoldásaikat. Olvasd el az esettanulmányaimat, vagy nézz bele a tartalmaimba a YouTube-on, TikTok-on vagy írj nekem a LinkedIn oldalalamon! 

Nézd meg letölthető anyagaimat!

Tanulj és növekedj a tudásanyagaimmal!
Most nem találtam ilyet!
Most nem találtam ilyet!
Consent Preferences